Mégis igazuk lenne a sötét erőket sejtőknek? Nem egészen. Hiszen a FED-en belül mindegyik kereskedelmi banknak csak egy szavazata van – függetlenül attól, hogy mekkora a mérlegfőösszege, illetve hogy mekkora a részesedése a 12 szövetségi tagbank egyikében. A New York-i FED felségterületén például több mint ezer bank működik, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb és legbefolyásosabb bankoknak kis közösségi bankok százait kellene rákényszeríteni arra, hogy az ő szája-ízük szerint szavazzanak. A többséghez mintegy félszáz tagbank megszerzésére lenne szükség, ami dollármilliárdokba kerülhet. Ennél még a globális dominancia elérése is olcsóbb lenne – jegyzi meg Flaherty.

Elvileg ugyan nincs akadálya annak, hogy a külföldiek közvetlenül birtokoljanak részvényt a New York-i FED-ben, hiszen a törvény szerint egy kis pakettet a nyilvánosság számára elérhetővé kell tenni. Ám egyetlen magánszemély vagy gazdasági társaság sem tarthat 25 ezer dollárnál nagyobb névértékű FED-részvényt, amihez ráadásul szavazati jog nem dukál[10].

Hogy az egyes New York-i bankok mekkora részt birtokolnak a New York-i FED-nek, azt nem lehet megmondani, mivel a FED nem nyilvános részvénytársaság, ezért az USA értékpapír- és tőzsdefelügyelete, a SEC nem kötelezheti arra, hogy fedje fel főbb tulajdonosait. Azt azonban lehet tudni, hogy a SEC-nél egyetlen magánszemély vagy cég sem jelentette be, hogy 5 százaléknál nagyobb tulajdonosa lenne a New York-i FED-nek[11].

A sötét ármányokat sejtők érveit hitelteleníthetik az olyan, nyilvánvaló tévedések, mint például, hogy a FED részvényei A és B osztályokra vannak bontva úgy, hogy az A-hoz nagyobb szavazati jog tartozik, mint a B-hez[12]. Valójában a FED részvényei nincsenek osztályokra bontva. Meglehet, az volt a tévedés oka, hogy a 12  FED egyenként kilenc-kilenc fős igazgatóságának tagjai vannak A, B és C kategóriába besorolva, a kinevezésük, delegálásuk módja szerint – mint ahogy erről bárki a FED honlapján értesülhet[13]. Eszerint három-három A- és B-kategóriás igazgatót a tagbankok választanak, a három C-kategóriájút pedig a Kormányzótanács. Az A-kategóriás igazgatók a FED-részvényes pénzintézeteket képviselik, a B- és C-kategóriájúak pedig a mezőgazdaságból, a kereskedelemből, az iparból, a szolgáltatói szektorból, illetve a munkavállalói és fogyasztói érdekképviseletekből kerülhetnek ki. Ennek megfelelően a B- és C-kategóriájúak nem lehetnek banki alkalmazottak, sőt a C-kategóriájúak még bankrészvényt sem tarthatnak.

Az FOMC-tagok többségének befolyásolása sem tűnik járható útnak. Ehhez ugyanis az Egyesült Államok elnökét és a Szenátust kellene megnyerni. A Kormányzótanács hét tagját ugyanis az USA elnöke nevezi ki és a Szenátus erősíti meg posztján[14]. A kinevezés 14 évre és csak egy ciklusra szól, kivéve, ha valaki egy tag ki nem töltött mandátumába kerül, ő még egy 14 éves ciklusra kinevezhető. A jelenlegi tagok mandátuma nem egyszerre jár le, akad, akié már 2 év múlva, de van, akié csak 2024-ben. A Kormányzótanács tagjai közül az USA elnöke választja ki a Kormányzótanács elnökét és alelnökét, négy-négy évre, ami a kormányzótanácsi mandátum alatt meghosszabbítható. A Kormányzótanács jelenlegi elnökét, Ben Bernankét például George W. Bush nevezte ki 2006-ban, majd Barack Obama 2010-ben újabb négy évre meghosszabbította a mandátumát. Bernanke alelnökét, a San Franciscói FED által a Kormányzótanácsba két éve jelölt Janet L. Yellent 2010 októberében kérte fel Obama. A Kormányzótanács többi tagja nem a FED-tagbankok jelöltje, hanem elméleti vagy gyakorló szakemberek. Daniel K. Turillo például a washingtoni Georgetown Egyetem jogi központjának professzora volt, Sarah Bloom Raskin Maryland állam pénzügyi felügyeletének biztosa, Jeremy C. Stein a Harvardi Egyetem közgazdasági tanszékének professzora, Jerome H. Powell a washingtoni think tankben, a Bipartisan Policy Centerben foglalkozott szövetségi és állampénzügyekkel, Elizabeth A. Duke pedig egy Virgina-székhelyű közösségi bank, a TowneBank éléről került a Kormányzótanácsba.

Esetleg a 12 fős Federal Advisory Council-en keresztül valósul meg a külföldi befolyás, miután abba mindegyik FED-bank egy, jellemzően bankár tagot delegál? E tanács évente négyszer ül össze, hogy tanácsot adjon az igazgatóságnak és megvitassa az általános gazdasági feltételeket[15]. Ám ennyiben ki is merül a lehetősége, e testületnek nincs szavazati joga az igazgatóság ülésén, és nincs közvetlen ráhatása a monetáris politikára. Tanácsaikat pedig – ahogy az lenni szokott – a kormányzók nem kötelesek megfogadni.

S hogy a FED külföldi tulajdonosai a szövetségi tartalékrendszer profitjából osztalék formájában évente dollármilliárdokat utalnának haza maguknak Európába? – ahogy azt Kah és Thomas Shauf sugallják[16]. Tény, a szövetségi tartalékrendszer nagy nyereségre tesz szert. Nettó profitja – a FED éves jelentése szerint[17] – például 1995-ben elérte a 23,9 milliárd dollárt, amivel vállalatként abban az évben legnyereségesebbek közé tartozott volna a világon. Hová ment e pénz? A kormányzótanács és az amerikai pénzügyminisztérium közötti megállapodás alapján a FED csaknem a teljes profitját (97,9 százalékát), 23,4 milliárdot befizette az államnak, csak 283 milliót tartott meg, s mindössze a maradék 231 milliót osztotta szét részvényesei között.